1. rész

AZ IGAZSÁG NYOMÁBAN

 

Helló, Daisy Tompson vagyok.17 éves, Londonban élek anyukámmal Stella Tompsonnal.Mindig is egyedül nevelt ,voltak pasijai de egyik se potolta az apai szeretettet amit én sose élhettem meg.Amikor rá kérdezek az apámra mindig csak anyit mond " majd ha idösebb leszel akkor majd mesélek rola" ,azota is ezt mondja én meg nem firtatom mert nem akarok veszekedni vele.De mostanában egyre töbször teszem fel magamnak a kérdést : Vajon mien ember? Mért nem volt soha velünk? Mért nem keresett minket? SZeretett engem ? Ezt már nem birom ,egész életemben gondolkodtam ezen de sose jutottam elörébb, na de most majd fogok! *csöngetés* Ki lehet az aki meg zavarta a gondolkodásom?! Rohantam az ajtohoz és kinyitottam. Akit láttam az Avril Fox volt, a legjobb barátnöm aki már család tagnak számit.Mindig minden helyzetben támaszt nyujt nekem és én is neki, ö az egyetlen akibe teljesen meg bizom.Tudja hogy mennyire szeretném tudni hogy ki az apám és ö segitebben.

Vörös haja ma sokkal fényesebb mint szokott, mosolya nagyobb már szinte az orr piercingjével van egy vonalban.Ezt a mosolyát ismerem,1. látott egy kurva helyes srácot vagy 2. meg tudott valami hirt ami nekem hasznomra válhat vagy szétröhögöm a belem.

-Szia, mizu?-kérdezte pár perc után egy még nagyobb mosoly kiséretében.Már kezdek töle félni! Még mindig az ajtoban áltunk ezért beljebb engedtem hogy ott fojtassuk a beszélgetést.

-szia,semmi, mi ez a le vakarhatattlan vigyor a képeden? Mien pasit láttál?-mindketten halkan fel kuncogtunk és le ültünk a fotelra (mert közben valahogy be értünk a nappaliba),ö velem szemben ült fel huzott lábakkal ,én szintugy.Abba hagyta a nevetést és mosolya vissza mászot arcára és csillogó szemekkel nézett rám.ITT TUTI TÖRTÉNT VALAMI!!

-Na, meséj csak!-mondtam kiváncsian,már nagyon érdekelt hogy mitöl vigyorog ennyire.

-Jo mondom (kezdett piros lenni mert probált nem nevettni) ismered a suli fö pompom lányát,ugye?

-Ööö..az amelyik az öszes fiunak meg volt, vagy az aki  lefejelte a melled?-nevettem fel hangosan mire ö elpirult ,ugy emlékszem mintha tegnap lett volna:2 éve volt Avriller együtt mentünk az iskola folyosoján és elmerültünk a beszélgetésben.Velünk szemben az iskola pompom csapata állt.Egyre közelebb értünk mikor a vezetö (aki nálunk egy fejjel kisebb volt) is elindult közben az "alatvaloinak" beszélt és nem figyelte hogy merre lép,és igy neki ment Avrilnek ,de ugy hogy a feje pont a melleik közé landolt (ami nem csoda mivel akkor egy jol kivágott poloban volt) és nem birta kiszedni.Meg kapaszkodott valamiben és ugy már ki tudott szabadulni a "börtön"böl,csak az volt a baj ezzel hogy nem látta hogy miben kapaszkodik,amibe bele kapaszkodot az AVRIL MELLE VOLT, vagyis szo szerint le csöcsörészte.Még most is szakadok a röhögéstöl mikor eszembe jut.Na de vissza a jelne be!

-Jaj ne emlegesd már!! Amugy meg arrol beszélek aki stirölte a hátsodat!-hangosan fel nevettet.-Na képzeld el hogy az edzésen amikor a piramist gyakorolták ö állt a tetején és egy szaltot kellet volna csinálnia, és pont akkor amikor neki rugaszkodott, fel doták a lányok és tul nagy volt a lendülete és igy egyenesen neki repült Dakotának, aki épp a leláton ült és rajzolt, de pont ugy hogy az ölébe érkezet és még mindig volt lendülete igy fellökte, meg akart támaszkodni hogy ne essen rá és igy sikeresen le csöcsörészte!!-még hangosabban fel nevetett , már fojtak a könnyei nevetéstöl és össze-vissza csapkodott ,mint egy letardárt fóka.Ezen én is fel nevettem. Jol el beszélgettük az idöt,sokat nevettünk és lelkiztünk is egy kicsit.Ekkor kinyilt a bejárati ajto,és anya totyogot be rajta.Rögtön rá kaptam a tekintetem Avriller együtt aki egy kicsit puffogot mert épp kérdezni akart valamit én meg ojan gonosz voltam és anyura néztem! Ö amikor észrevett minket kedvesen ránk mosolygott ,oda jött hozzánk és mind kettönket szorosan meg ölelt és kaptunk egy puszit a fejünkre.

-Sziasztok kicsi lánykáim.Hogy telt a napotok?-mosolyodott el még jobban.

-Jol köszi és a tiéd anyu?-kérdeztem közben vissza mosolyogtam.

-Fárasztoan ,de jol-sohajtot egyet és egy kicsi fáradt mosolyt eröltett magára.Szegénynek sokat kell dolgoznia hogy egyedül eltudjon tartani minkett.Nagyon szeretem anyut mindig amikor valami bajom volt megprobált fel viditani,mindig velem volt mikor szükségem voltrá,mindig meg védett és akármit csináltam nem orditotta le a fejem mindig megnyugtatott hogy nem csináltam semmi roszat,de azért ne csináljam meg megint,felnéztem rá és most is ,én is ijen talpraeset szeretnék lenni ,mint ö. Mind a hárman bementünk a konyhába és beszélgetünk tovább.Ekkor Avril feltette azt a kérdást aminek a válasza engem is nagyon érdekelt:

-Stella néni (mindig nénizi de csak 34 éves),mesélnél egy kicsit Daisy apjárol?-nézett rá boci szemekkel.Anyu egy "nem"-et mondot halkan, erre én is elkeztem boci szemekkel nézni rá és fojamatosan csak azt mondtam :-Lécci anyu,lécci,lécci,lécci!-Avril is beszált a léccizésbe.Ekkor anya rácsapot az asztalra és szigoruan nézett ránk.Mindkettönkben meg fagyott a vér.Vett egy nagy levegöt és lassan kifujta, ezt akkor csinálja ha meg akar nyugodni.

-Lányok, nem szeretnék rola most beszélni.-mondta kicsit nyugodtabban.De bennem meg kezdett szakadozni a cérna,már évek ota szakadozik és most el is szakadt,fel pattantam és hangosan beszélni kezdtem:-Te sose akarsz rola beszélni! Már évek ota csak ezt hallom és már rohadtul idegesit! Az hogy az apámrol semmit se emlitesz meg: se a nevét,se a kinézetét,se azt hogy mien ember volt vagy hogy egyáltalán él-e még ,azt már pláne unom!Mért nem akarod hogy meg ismerjem a saját apámat? Mért fájna az neked?-fakadtam ki végül magambol és a könnyeim utat törtek a felszinre.Avril döbbenten nézett rám és anyu is ,de az ö szemében még megbántodás is volt és valamennyi szinten egy kicsit egyet is értet velem.Nem válaszolt ,nem nézett rám ,lehajtot fejjel le ült egy székbe.Én is lehajtottam a fejem, nem akartam ezt mondani de ez az igazság ,halkan kinyögtem egy bocsánatot és rohantam a szobám felé.A könnyeim megint erösebbek voltak nálam. Avril utánam rohant , pont mikor forduni akartam a szobám ajtajához hogy be zárkozzak, levertem a kis asztalon lévö képet amin én voltam kb.6 évesen.  

  

Meg állt bennem az ütö.Csak ne hogy valami baja legyen a képnek vagy akár minek is.Avril épp ekkor ért ide, lehajol a képért és a keretért, de ekkor valami ki esset a keretböl, egy kép.Avril azért is lehajolt ,felvette,megnézte és értetlen fejet vágott.Felém nézet , és a kezembe adta a képet miközben azt mondta:"Jobb ha ezt meg nézed." Félve elvettem a képet és magam felé forditottam, teljesen meg döbbentem.A képen  én voltam még nagyon pici baba lehettem , és kettö számomra ismeretlen férfi vagy fiu között ültem  és az egyik kicsit át karolta a másikat .

-Kik ezek?-kérdezte halkan melletem barátnöm, mire én csak meg ráztam a fejem.Nem birtam hirtelen meg szolalni .De végül valamit kinyögtem:

-Lehet....hogy....e-egyiköjük..az...a-apám?